Sziasztok!
Ismét egy rankinget hoztam így vasárnap, most azonban nem helyes, férfias van nőnek öltözött fiúkat szavaztak meg különböző pozíciókba a rajongók, hanem a kedvenc fiatal, egészen pontosan 20 éves női idoljaikat. A 20 éves kor Japánban a felnőtté válás küszöbe. Innen szabad inni, dohányozni, kimaradozni éjszakára – legálisan. Ezt megünnepelendő minden év második hétfőjén, azaz idén január 14-én megrendezésre kerül a nagy nagykorúsági ceremónia. Ilyenkor a fiúk és a lányok, utóbbiak meseszépen túldíszített, prémes, fényes, izébigyós kimonókban, amit gyakran csak bérelni tud a család, összegyűlnek, hogy együtt nyilvánítsák őket felnőttnek. Persze csak azok tesznek így, akik a megfelelő életkorban vannak, vagyis idén az 1992-ben és az 1993 elején születettek – jaj, ez az én évem is lett volna. Ez mindig nagy esemény, benne van a hírekben, mindenki erről beszél – különösen, ha néhány lány Fukuokából elöl csomózott obiban jelenik meg, ami nem titkoltan a régi prostituáltak ismertetőjele… Ennyi lányegyüttessel pedig elengedhetetlen, hogy hírességek is részt vegyenek, így esett meg, hogy az AKB-családból majdnem 20 lánynak jött el az ideje.
Ennek apropóján 200 fiút és 200 lányt kérdeztek meg ebből a generációból, hogy ki a kedvenc 20 éves női hírességük. Lássuk is az eredményeket, összefűzve a férfiak és a nők által megadott rangsort! Bővebben… →