Jelenetek egy házasságból

Sziasztok!

Mondhatni vége a vizsgaidőszaknak, szóval az iskola már nem akadályoz semmiben. Ennek ellenére nem tudom megjósolni, milyen gyakran fogok majd írni, mert ez a hőség nem engedi, hogy bármit is csináljak. Lassan megsülök a saját szobámban. De pár napos munka árán összehoztam az alábbi cikket, ami elég nagy port kavart a japán médiában. Tulajdonképpen, ha létezne Akanishi-díj a tavalyi villámházassága után, akkor azt ebben az évben egészen biztosan Yaguchi Mari kapná. Egy olyan botrányt hoztam, amit a májusi Love Mode összegzésben már említettem, de talán kicsit nagyobb figyelmet is érdemel, mert olyan egyedi, szomorú és egyben nevetséges az ügy.

Bővebben…

Az Akanishi Jin-féle pangás

Sziasztok!

Ismét április van, annak is a vége, így itt az ideje összeszedni, mi történt öreg barátunkkal, Akanishi Jinnel az elmúlt fél évben. Ez a cikksorozat tavaly áprilisban, a bloggal együtt indult, és máig az a bizonyos első cikk a legsikeresebb, legkeresettebb, legnézettebb. Valaki hűségesen minden héten rákeres a “meisa jin” kulcsszóra, és mindig ugyanúgy az én blogomat olvassa. Gyorstalpaló annak, aki eddig a Holdon volt, és éppen most csöppent csak ide közénk: Jin, a Johnny’s Entertainment fekete báránya tavaly februárban villámgyorsan feleségül vette teherbe ejtett barátnőjét, Kuroki Meisa modell-színésznő-énekesnőt, nemhogy engedély, de mindenfajta előrejelzés nélkül – ennek hála az ügynökség úgy bepipult rá, hogy azóta sem kapott semmilyen munkát, eltűnőben van a süllyesztőben. Októberben ismét írtam róla, hogy tudassam mindenkivel, még életben van, Meisa is, és megszületett kislányuk, akit azonban az ígéretekkel ellentétben nem igazán tártak a sajtó elé, még a nevét sem. Most pedig nézzük meg, hogyan alakul Jin élete munkanélküliként, miközben felesége gőzerővel forgat, hogy legyen miből fenntartani a luxuslakást, meg fizetni a repülőjegyeket Okinawára, és persze Jin adósságát az ügynöksége felé a lemondott koncertek után…

Bővebben…

Johnny’s World – 2013. február

Sziasztok!

Végre egy egész nap kellett hozzá, de megint összeszedtem a nagyobb és az apróbb híreket is, ami a Johnny’s-os bandákat érintette a múlt hónapban. Nem akarok elfogult lenni, de nekem ez a kedvenc rovatom… Szóval olvassátok el az egészet, vagy csak szemezgessetek, vagy tekerjetek egyenesen a kedvenc bandátokig, a többit meg hagyjátok figyelmen kívül. Bárhogy jó. És most, hogy letudtuk a rovatokat, itt az idő, hogy befejezzem a dorama review-s cikkemet, aztán írjak valami hagyományosat. Bár a 22 óra alatt, amíg szünetelt nálam az internetszolgáltatás, volt időm megnézni pár filmet, ezért akár azokról is írhatnék… Na, majd meglátjuk. Most egyelőre Johnny’s World! Bővebben…

Johnny’s-os szeret, nem szeret

Sziasztok!

Ismét egy kedvenc listát hoztam, de ez alkalommal jár mellé egy ellentétes sor is, és kizárólag Johnny’s-os fiúk szerepelnek rajta. A Shukan Josei – az oly sokakat lebuktató – pletykamagazin 1500 olvasójának szavazata alapján állította össze a “Johnny’s talentek, akiket szeretek & és akiket nem” listát. A válaszolók 10-50 évesek voltak. A magazin külön készített minden korosztálynak egy-egy listát, de mi haladjunk az összesített mentén, hátulról előre!

Bővebben…

Miss Johnny’s

Sziasztok!

A mai napba még egy gyors lista fér. Ismét a Goo kérdezte meg a felhalsználóit, de valami egészen szórakoztató témában. Végül 23.302 db szavazat érkezett arra a kérdésre, hogy melyik Johnny’s-os híresség néz ki a legjobban nőnek öltözve. Mielőtt azt gondolnátok, hogy ez egy abszurd kategória, és alig lesz 1-2 versenyző, akik esetleg valaha női ruhába bújtak, el kell mondanom, hogy ez a Johnny’s-nál egy rendesen bevett poénforrás. Megszámlálhatatlan tévéműsor és dorama van, amiben legalább egyszer úgy adódott, hogy valaki kénytelen volt lányjelmezbe bújni. Ha rendszeresen olvassátok a blogot, akkor az alábbi nevek már több mint ismertek számotokra, ezért nem mellékelek hozzájuk hosszú ismertetőt. Inkább lássuk a szemléltetést!

1. helyezett: Sakurai Sho (2693 szavazat)

Bővebben…

Az Akanishi Jin-féle vezeklés folytatódik

Sziasztok!

A nagy sikerre való tekintettel folytatom “Az Akanishi Jin-féle vezeklés” című cikkemet. Ezt tulajdonképpen nagyon korán, ott hagytam abba, ahol a pár bejelentette a házasságot és a terhességet. Azóta viszont rengeteg minden történt. Úgy érzem, már elég érdekesség gyűlt össze, hogy megérje őket egybe gyűjteni, és véleményt nyilvánítani az események folyásáról.

Bővebben…

Baby Boom – 2012. szeptember

Sziasztok!

Ismét véget ért egy hónap, méghozzá az első őszi hónap. Később kel a nap, hamarabb lesz sötét, lehűl a hőmérséklet, iskolába kell járni (aki dolgozik, annak ez nem új, legfeljebb, hogy reggel iskolatáskákkal az oldalában kell zötykölődni a buszon). De kisbabák ettől még ugyanúgy születnek. Ez lesz az első őszi babajelentés, ezt is megéltük. Javulunk, eggyel több baba született, mint múlt hónapban. Eddig a nyár első két hónapjában lányból volt több, augusztusban viszont átvették a fiúk a vezetést, és most is 4-2-re győztek. Szóval a hónapokat tekintve most egál. a mostani hónap sztárjai kis kivétellel az idős szülők, ugyanis 3 anyuka is elmúlt már 30 (egyet nem is merünk, egy meg Meisa). Bővebben…