Baby Boom – 2013. augusztus

Sziasztok!

Biztosan észrevettétek, hogy elfelejtettem visszatérni a hiatusról. Sajnálom. De megígérem, hogy legközelebb, ha ilyen nagyobb szünetet tartok, rendesen szólok előtte. A kimaradt rovatrészek miatt meg ne aggódjatok, a fontosabb dolgokat belesűrítjük a szeptemberi részekbe. Szóval most felélesztem az egy ideje szunnyadó, de ennek ellenére tegnap igen magas látogatottságot (168 megtekintés!) elérő blogot, és beindulunk a szeptemberi baby boommal. Akik szívesen olvasgatják, hogy kik az újdonsült sztárszülők Japánban, azoknak most egy kicsit csalódniuk kell, hiszen a rovat történelmében, ami szinte egyidős a bloggal, nem volt még ilyen: egyetlen baba sem született 2013 augusztusában, akiről cikkeztek volna a bulvárlapok, vagy bejelentették volna őket a médián keresztül. Pedig rengetegen várnak az én számításaim szerint erre, de most tiszta lappal indulok, és törlöm a várandósak közül Takeshita Rena modellt, Tanisaki Tomomi ex SDN48 tagot, Yamakawa Erika idolt, Nemi Emiri színész-/énekesnőt és Fukuda Moe talentet is. A hónap egyetlen híre talán annyi, hogy Suzanne (26) talent, aki 2012 decemberében Guam szigetén kötött házasságot, bejelentette, hogy öt hónapos terhes, vagyis szerintem január körül fog szülni. Őt felírtam a lista aljára, ma ennyit tudtam tenni. Bővebben…

Baby Boom – 2013. június

Sziasztok!

Nem akarom elhinni, hogy máris július van… Ez a nyár is olyan gyorsan elröppen majd, hogy alig lesz időm valamire. De ne keseregjünk, hiszen az új hónap az állandó rovatok új epizódjait is magával hozza. Így kezdjük a sort a szokásos Baby Boommal. Biztos észrevettétek, hogy az utóbbi időben jelentősen megcsappant az új sztárbabák száma. Múlt hónapban például egyetlen kisfiúról érkezett csak jelentés. Ehhez képest a mostani három elég nagy haladás (bár csalunk egy kicsit, hiszen az egyik még májusban született, csak júniusban értesültünk róla). Szóval a mai három baba mind kislány, mind második gyermek és mindegyik anyukája idősebb, vagyis az ajánlott szülési kor vége felé jár. Talán ez is megerősítheti azt az elméletet, vagy tényt (nem tudom, mennyire megalapozott biológiailag), hogy az idősebb anyukáknak többnyire lányaik születnek. Bővebben…

Baby Boom – 2013. május

Sziasztok!

Úgy döntöttem, jobb lesz mégis elkezdeni a rovatokat, amennyire tudom, és ha a tokyohive még valaha feltámad poraiból (jó lenne, mert sok a cikkeimben szereplő képnek az az oldal a forrása, és amíg áll, addig nincsenek képek), akkor ezeket a cikkeket majd utólag megtoldom valamennyi információval. Most innen-onnan ollózom össze őket, szóval ne haragudjatok, ha kimarad valami. Szörnyű lesz, de csak egyetlen egy rövid hírt tudtam összekaparni, főleg, hogy többnek lenne ideje már… lehet, hogy szültek már azok a hölgyek, csak nem értesültünk róla? Nos, most be kell érnünk egyetlen kisfiúval. Tessék! Bővebben…

Baby Boom – 2013. április

Sziasztok!

El se hiszem, hogy ilyen rövid volt ez a hónap… végre kitavaszodott és így átszaladtunk rajta? Mindjárt vizsgaidőszak… De azért igyekszem nem túlságosan elhanyagolni a blogot a valódi teendőim mellett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy május elsején, ezen a szép munkaszüneti napon is reggel 9 órakor már a cikket gépelem nektek… és csak fél egykor vagyok képes posztolni… No, de folytatódik a remélem népszerű havi Baby Boom, pici változtatással. A hónap ismét nem tartogatott számunkra sok új hírt, pedig azt hittem, a márciusi 5 baba már a növekedő tendencia jele. Visszaestünk a havi 2 baba szintre, de a múlthavi fiúkat ellensúlyozandó most két kislányunk van. Tessék! Bővebben…

Baby Boom – 2013. március

Sziasztok!

Eltelt a március, pedig olyan, mintha csak tegnap lett volna Szilveszter. Lassan, de biztosan kitavaszodik, és most a hóhelyzet jelentése helyett az árvízvédelemről szólnak a híradók. Túléltünk egy újabb felesleges ünnepet, nevezetesen a húsvétot, aminek hála fel tudtam zárkózni a tanulmányaimban, és igyekeztem a leendő cikkekhez is előkészületeket tenni. Szerencsére a hírekkel nincs elmaradásom, mert semmi eget verő nem történt mostanában. Még 18 nap és eljön a blog első születésnapja is. De a hónap első cikke természetesen az aktuális újszülöttekkel foglalkozik. A téli pangás után tavasszal már több híresség adott életet kisbabának. Az előző hónapok 2-2-jével ellentétben most 5 baba is született, és mind fiú! Ilyen utoljára októberben történt, bár akkor csak egy fiú volt a nulla lány ellen, nem pedig 5-öt. De egy kivételével a 2. és 3. gyerekek hónapja is lehetne ez. Lássuk! Bővebben…

Baby Boom – 2013. február

Sziasztok! Már majdnem egy hét eltelt az új hónapból, és én még csak nem is jelentkeztem. Sajnos nagyon keveset vagyok itthon, így nem igazán tudok írni, de sebaj, mert egyre több a rovatunk, ami azt jelenti, hogy egy-egy szuszra sokkal több hírt tudok közölni veletek – ígérem, a fix rovatokat mind megírom 15. előtt. Egyébként már egy hete írok egyet arról, hogy a lassan elmúló dorama szezon sorozatai mekkora elégedettséget is váltott ki a nézőkből, de erre még egy ideig várnotok kell. Amire viszont többé már nem, az a havi Baby Boom. A múlt hónaphoz hasonlóan most is csak két sztárbaba született. Ebből már fel lehetne állítani egy gyengébb statisztikát arról, hogy a hírességek tavasszal kevésbé aktívak, ami a családalapítást illeti…  Mindenesetre most is egy fiú, egy lány az állás, akárcsak januárban. Ezt a hónapot pedig nevezhetjük a teljesen normális, szinte már érdektelen esetek hónapjának. Bővebben…

Baby Boom – 2013. január

Sziasztok!

Máris itt az új hónap, csak úgy repül ez a 2013! Szóval most jöhetnek a szokásos rovatok. Mi is szokott az első lenni? Természetesen a Havi Baby Boom, szóval nézzük csak meg, kinek született babája januárban! Valójában igazán nem kell megerőltetnünk magunkat, hiszen csupán két baba született, és mindketten második gyermekek. Az lett volna a jó, hogy ha ez februárban történik… Egyébként sikerült egyenlő állást – 1 fiú 1 lány – produkálni. Ilyen eddig még nem is volt. Tehát ez a két második hónapja! Bővebben…

Baby Boom – 2012. november

Sziasztok!

Lassan, de biztosan nő a sztárbabák száma. A mellékes információkan nem túloztam el náluk, mert egyiket sem találtam kifejezetten érdekesnek (hát nem születhet Akanishi Jinnek minden hónapban gyereke), de még így is több olvasnivalót nyújt a post, mint a múlthavi, ami, ha emlékeztek, csak egyetlen kisfiút tartalmazott. Végül is, a maiban is egy fiú szerepel, de szereztünk mellé 3 lányt, így a lányok át is vették a vezetést a hónapra. A hónapot pedig, mivel nehéz általánosítani a teljesen különböző kismamákat és kispapákat, Gal Sone hónapjának ítélem, hiszen ez a hölgy a legérdekesebb és legfiatalabb a mezőnyből, az övé a november egyetlen fiúcskája és gond nélkül közölt róla képet is! Bővebben…

Baby Boom – 2012. október

Sziasztok!

Az e havi babahírek igencsak kevés olvasnivalót nyújtanak majd, hiszen mindössze egy gyerek született. A szeptemberi 6-hoz (vagy 7-hez, mert Jin babája akár kettőt is érhet) képest ez elég nagy visszaesés. Nem volt valami népszerű hónap ez az október. Így az egyetlen gyermekkel az is egyértelmű, hogy ezt a hónapot a kisfiúk nyerték, és mivel egy születésből nehéz valami kategóriát, vagy címkét alkotni, az október lesz a Hasegawa-hónap! Bővebben…

Az Akanishi Jin-féle vezeklés folytatódik

Sziasztok!

A nagy sikerre való tekintettel folytatom “Az Akanishi Jin-féle vezeklés” című cikkemet. Ezt tulajdonképpen nagyon korán, ott hagytam abba, ahol a pár bejelentette a házasságot és a terhességet. Azóta viszont rengeteg minden történt. Úgy érzem, már elég érdekesség gyűlt össze, hogy megérje őket egybe gyűjteni, és véleményt nyilvánítani az események folyásáról.

Bővebben…