AKB News – 2013. március

Sziasztok!

Nincs mentségem, miért nem írtam ennyi ideig. Talán egy kis tavaszi fáradtság? Még azt sem találtam ki, mi legyen a blog szülinapján… De ne aggódjatok, majd csak lesz valami. Most hamar összeszedtem nektek az AKB-család márciusi legfontosabb híreit. És talán örültök neki, vagy nem, nem tudom, de ebben a formában utoljára találkozhattok a rovattal. Megmarad, mert ezt a töménytelen AKB-hírt muszáj feldolgozni, csak kissé megreformálom a jövő hónaptól. És talán nem csak ezt, de a többi rovatot is. Bár erre már vannak konkrét terveim. Na, akkor nézzétek csak, mi történt az lánybandák legnagyobbjaival múlt hónapban!

AKB48-front:

Nem úszta meg az AKB48 a márciust kilépő tagok nélkül. Rögtön a hónap elején a 3. generáció (2006) óta oszlopos tag, Nakaya Sayaka (21) jelentette be távozását, ami 6-án lett hivatalos. Blogjából egy részlet: “Már azóta gondolkodtam a kilépésen, hogy a népszerűségi választásokon rangsoroltak… nem, már az előtt is. De nagyon szórakoztató volt mindenkivel együtt dolgozni. Boldoggá tett, hogy láthatom mindenki mosolygó arcát. Őszintén szólva, igazán elkényeztetett ez a környezet. Mégis, végül adódott valami, ami döntésre késztetett. Egy szinkron meghallgatás egy animéhez, amit imádok. Hamarosan kezdődik. Valójában semmi garancia nincs rá, hogy sikerül a meghallgatás. De tényleg ezt akarom csinálni. Eldobom ezt az egész környezetet, amivel mindeddig meg voltam áldva.”
Azt is elmondja, hogy nem csupán az AKB48-at, hanem az egész ügynökséget, mert a szinkronra független tehetségeket keresnek. Szerintem mindenképpen messzebbre juthat majd, ha még most újra kezdi, és kicsit specifikusabb utat választ, mint az idolság.

Az AKB48 debütálása óta eladott kislemezeinek összpéldányszáma immár meghaladta a 20.000.000-t. Ezek szerint 20 millió AKB48 lemez hever valahol tinilányok polcain az egész világon. 7 év alatt érték el ezt a meglehetősen magas számot. Ezt eddig a Mr.Children, a Southern All Stars, a SMAP és Hamasaki Ayumi érték el. Az AKB48 az első lánycsapat a listán.

Ilyen eladások mellett úgy tűnik megengedhetnek maguknak jótékonysági dalokat is a lányok. Akimoto Yasushi ugyanis írt nekik egy dalt a 2011-es Touhoku földrengés emlékére, aminek ugye idén volt a 2. évfordulója, így született meg a Tenohira ga Kataru Koto, amit a netről bárki ingyen letölthet, és tetszés szerint adakozhat is utána. A befolyt összeget a földrengés és a tsunami áldozataira fordítják.

Egyébként nem álltak meg a dalnál, fogták magukat és testvércsapataik nagy részét, és az AKB48 színházakban, illetve a katasztrófasújtott területeken koncerteket is tartottak. Az áldozatokra néhány perces csenddel emlékeztek.

Aztán itt van Kasai Tomomi (21) ügye, ami eddig függőben volt. Emlékeztek, az ő melleit takarta volna a fotóalbuma borítóján egy külföldi kisfiú két keze. Na, ezt változatlanul nem fogják kiadni, de a jó hír, hogy a rendőrség nem indít eljárást a kiadó Kodansha ellen. Ennek oka, hogy a Kodansha minden tőle telhetőt megtett, hogy ne szivárogjon túl messzire az a képecske, ami egy magazin oldalán reklámozta volna a photobookot. Rögtön visszavonták és újrafűzették a magazint. Ezentúl biztos jobban ügyelnek az aggályos dolgok hirdetésének elkerülésére.
Tomomi rajongói azonban ne keseredjenek el, a szerintem kissé lapos Masaka után megpróbálkozik egy második kislemezzel is, ami május 8-án jelenik meg és az egyik tavaszi dorama, a Meshibana Deka Tachibana endingje lesz. A sorozatban ő maga is szerepel, rendőrnőt alakítva.

Ha pedig már Tomomi és dorama szerep, akkor megemlítem Itano Tomomit (21) is, aki a NTV késő esti sorozatában, a BAD BOYS J-ben fog feltűnni. Abból a J betűből sejthetjük, hogy Johnny’s-os produkcióról van szó, főszerepben Kis-My-Ft2-s és A.B.C-Z-s fiúkkal. Ez azért is érdekes, mert ez idáig nem sok együttműködés mutatkozott az AKB és a JE között. Tomomi a többi szereplőhöz hasonlóan bandatagot, delikvens fiatalt fog alakítani.

A Johnny’s-os vonalat követve elmondom azt is, hogy az egyszerre AKB48-es és SKE48-es Kitahara Rie (21) megjelenik majd egy kisebb szerepben a mostanság induló Kazoku Game című Fuji TV-s doramában. Ennek pedig tudjuk, hogy Sakurai Sho lesz a főszereplője. (Na, csak várjatok még egy kicsit, lemennek az első részek, és jön a tavaszi dorama review.) Kitahara az egyik családtag, a legidősebb fiú barátnőjét alakítja majd.

A hónapban kijött Takahashi Minami (22) szólójának, a Jane Doe-nak rövid verziója is (itt belepillanthattok) de erről még nem beszélünk, mert hivatalos megjelenése szerint az áprilishoz tartozik. Egyébként ez a dal volt a téli szezonból ismert Saki dorama zenéje, a DBSK – Catch me if you wanna című tuccolása mellett…

Végül pedig kihirdették, hogy idén megrendezésre kerül az immár 5. Senbatsu General Election, vagyis az AKB-család szokásos népszerűségi versenye. Alapjában véve az AKB48 lesz a házigazda, róluk is nevezték el a rendezvényt AKB48 Super Festivalnak. Ez két részből fog állni: először az AKB-csapatok koncerteznek, aztán kezdődik a szavazatszámlálás.
Az eredmény nem csak puszta dicsőséget jelent, hanem szerepet az augusztusban megjelenő 32. kislemezük készítésében. Idén annyiból változik a választási szabályzat, hogy míg eddig mindenki automatikusan jelölt volt, most jelentkezi kell a résztvenni vágyóknak. Jelentkezhet az, aki március 31-ig AKB48, SKE48, NMB48 vagy HKT48 tag. Vagy akár olyan is, aki korábban AKB48 tag volt, de nemrég áthelyezték az ázsiai új csapatokhoz Kínába vagy Indonéziába. Végül pedig azok, akik már nem tagok, de régebben bármely csapat tagjai voltak legalább 4 évig. Az eredmény 64 lány kiválasztása lesz, akik különböző rétegekbe sorolódnak majd, de csak 16-an lesznek igazi győztesek.
Bár jelentkezhetne, valószínűleg a többiek nagy megnyugvására a korábbi királynő, Maeda Atsuko (21) twitteren közre adta, hogy nem vesz részt a választásokon. Indokul azt nyilatkozta, hogy júniusban, az esemény idején külföldön fog forgatni. Masuda Yuka, Yonezawa Rumi, és a márciusban kilépett Nakaya Sayaka sem csatlakoznak volt társaikhoz. A korábban feloszlatott felnőttes alakulat, az SDN48 tagjai, Noro Kayo és Urano Kazumi viszont részt kívánnak venni.

SKE48-front:

Az SKE48 sem marad változatlan taglétszámmal. Március végén hivatalosan is távozott Hata Sawako (24), aki a NO NAME nevű alformáció tagja is volt. Az AKB48-as Nakaya Sayakához hasonlóan ő is szinkronszínész szeretne lenni. Az áprilisban kezdődő új tanévben már egy szinkroniskolában fog csücsülni. “Amikor 21 voltam, majdnem feladtam az álmom, hogy szinkronszínész legyek, de az SKE48 hídként szolgált ahhoz, hogy elvezessen oda, ahol most vagyok. Az SKE48 miatt tovább űzhetem az álmomat.”

Egy másik távozóban lévő tag, Yagami Kumi (18) fotóalbumot ad ki magáról áprilisban, kilépése emlékére. A lányról állítólag szexi képek készültek, fürdőruhában, törölközőben, és fürdőkádban. Reméljük, nem lesz olyan botrányos, mint az AKB48-as Kasai Tomomié.

A még 2011-ben távozott Matsushita Yui (24) viszont szóló kislemezzel (Shooting Star) rukkol majd elő májusban. Matsushita 2008 óta volt tag, de 2010-ben bokasérülést szenvedett.

NMB48-front:

Az NMB48 is megmutatta azért, hogy nem kell őket sajnálni. Első albumuk, a Teppen Tottande!, ami még februárban jelent meg, 300.000 feletti példányszámban kelt el az első héten, megelőzve a többi ekkortájt megjelent albumot. És mivel a tokyohive mindig ilyen remek statisztikákkal áll elő, megosztom veletek: az NMB48 lett a Jpop-történelem második női előadója, aki egyaránt első lett az Oricon heti listáján a debütáló kislemezével és első albumával is. Yay!

Valakinek azonban ez a siker sem elég. Március 21-én Shinohara Kanna (15), első generációs tag jelentette be távozását a csapatból. Hivatalos blogjára írt üzenetéből csipegetve megtudhatjuk: “Mindig is az volt az álmom, hogy modell legyek és sosem felejtettem el a vágyam, hogy ez az álom valóra váljon.” … “A kézfogó eseményen még azt is mondták nekem, hogy ‘Miért vagy az N csapat tagja?’.” Hogy érthetőbb legyen, Shinohara bár mindent megtett, amit tudott, nem ért el olyan sikereket, amilyeneket szeretett volna. Nem volt valami népszerű tag. Végre valaki, aki nem csak azt mondja el, hogy milyen boldog volt, meg hogy szerette a csapatot – azt is, de nem csak azt.
Áprilisban távozik véglegesen.

HKT48-front:

Végre valahára pedig elérkezett március 20., amikor megjelenhetett a HKT48 hivatalos debütáló kislemeze, a Suki! Suki! Skip! A lemez egyik kísérő száma, az Onegai Valentine máris a Lotte egyik reklámdalává vált. A másik, a Kataomoi no Karaage pedig azt a megtiszteltetést kapta, hogy az Én Kicsi Pónim anime endingje lehet.
A single olyannyira sikeres volt, hogy már az első nap 200.000 fogyott belőle és ezzel toppolta az Oricon heti listáját.

Forrás: tokyohive, aramatheydidn’t

2 thoughts on “AKB News – 2013. március

  1. Tomochin dorama szereplésére kíváncsi leszek?Hozzá passzol a rosszlány szerep:9Jól hozta a Majisuka Gakuen-ben is….

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s