AKB News – 2013. február

Sziasztok!

Minden ellenem van, hiszen ennek a cikknek már tegnap meg kellett volna jelennie, de a hülye UPC 22 órán keresztül nem volt képes megcsinálni valami központi hibát. Hacsak nem a közvetítőtorony dőlt össze, akkor nem tudom mit nem lehet megcsinálni egy egész nap alatt… Mindegy. Itt vannak a múlt hónap AKB-family hírei. Bár Minegishi táján néma csend honol, a többi tündérke, mint Kasai Tomomi, kezd visszatérni. Van új AKB48 és egy szóló debüt dalunk, és távoznak is páran az együttesekből, köztük az agyon ajnározott, és felettébb idegesítő Itano Tomomi. Ennyi, olvassátok, ha érdekel!

Az AKB, SKE, HKT és egyéb csapatok apukája, Akimoto Yasushi (54) ebben a hónapban elnyerte a 40th Annual Annie Awardson a Kiemelkedő Teljesítmény, Zene Egy Animációs Produkcióban díjat. Egészen pontosan a Wreck-it Ralph című Disney-filmhez készült Sugar Rush-sal nyert. Ezen AKB48 szám szövegét ugyanis ő maga írta. A film ugyan csak március végén jelenik meg majd Japánban.

AKB48-front:

Rögtön a hónap kezdetén az egyik leg…kiemelkedőbb tag, Itano Tomomi (21) jelentette be, hogy távozik. És valóban, neki már régóta jelennek meg szóló dalai. Ha ez így megy tovább, lassan az összes kezdő tag elhagyja a csapatot. A bejelentést egyébként az AKB48 dokumentumfilmjének, a No Flower Without Rain premierjén tette meg. Azért kellett színpadra lépnie még a film vetítése előtt, mert abban egy interjú során elmondta, hogy kiszáll. Pontosabb információ még nincs, csak annyi, hogy ez idén fog bekövetkezni.

A dokumentumfilmben (habár én magam nem láttam) egyéb érdekességek is vannak. Kashiwagi Yuki (21), aki ebben a hónapban debütált szólóban, elmondta a véleményét az idolok szerelmi szabályairól, vagyis a romantikus kapcsolatokat tilalmáról: “Mivel 9.-es
koromban csatlakoztam az AKB48-hez, sosem kételkedtem ebben a felállásban. Ez teljesen természetes számomra. Ha kapcsolatba kerülök, a rajongók támogatása talán elhalványul. Kapcsolatok, magánélet, szabadság, ezeket én feladtam, mivel elköteleztem
magam az AKB48-nal, mert reményeim és álmaim vannak, amiket teljesíteni akarok. É szeretném, ha a rajongók figyelnének ezekre és támogatnának minket, miközben próbálkozunk.”
Még egy érdekeset mondott: “Annak érdekében, hogy mindenki egyesítse az erejét, szükség van a LOVE-BAN-LAW (“szerelmet-tiltó-törvény)-ra. Miután sokat gondolkodtam rajta, sok különböző módon, arra jutottam, hogy az idolok azok, akik mindenek elé helyezik a rajongóikat, és arra gondolnak, mit tehetnének azért, hogy örömet szerezzenek nekik.”
Már csak azt lenne jó tudni, hogy ebben hány százalék saját gondolat és hány százalék ügynökségi nyomás van…?

És ha már ennyit beszéltünk Kashiwagiról, akkor említsük meg azt is, hogy ebben a hónapban jelent meg szóló debütáló kislemeze, a Short Cake. Az első eseményt ehhez kapcsolódóan 6-án tartották. A dal a TV Tokyo éjszaka futó doramájának, a Mielino Kashiwagi című produkció zenéje. Lássuk!

Egész szép hangja van, de a dal olyan, mint egyes uncsibb animék zenéje. Na jó, Kasai Tomomi Masakájánál mérföldekkel jobban tetszik, de ez sem nagyon tart ébren. Szép a díszlet és a háttér. Ez a csaj nem nagyon próbálja többnek eladni magát, mint ami. A sztorija meg olyan “gyerekkori barátságból szerelem” – mondhatni, ez Japánban mindennapos. Jó, elismerem, ez a dal nem rossz.

Valentin napon aztán megérkezett az első rossz hír is, miszerint Nitou Moeno (20) (a mai fiataloknak milyen fura neveik vannak…), egy 5. generációs tag elhagyja a csapatot. “Akkor kezdtem komolyan gondolkodni a kiszálláson, amikor 20 éves lettem, és tavaly év végén döntöttem el.” A részletek, és a pontos dátum még nem ismert, de valószínűleg nyár elején látjuk majd utoljára.

risa_tachibana-e1360654802185

Hohohó! Van egy botrányunk is, ami igazából mégsem az. Adott egy ex-AKB48-tag, Takamatsu Eri (19), aki most Tachibana Risa művésznéven most debütált első felnőtt filmjében. Takamatsu még 2010-ben hagyta el a csapatot és nem is jutott tovább a gyakornok szintnél. Nem ő az első, aki így elkanyarodott az AKB-től a pornóig…

16-án aztán a parkolópályára állított Kasai Tomomi (21) (akinek vágyott fotóalbumán egy külföldi kisifú takarta el a melleit) is megtartotta első eseményét a debütáló dalához, a Masakához, amiről azonban már korábban beszéltünk ebben a rovatban. 1000 rajongó előtt adott elő 5 dalt. Közben pedig őt választották egy fehérnemű márka, a PEACH JOHN arcává.

Február 20-án megjelent az AKB48 immár 30. single-je, a So long!, ami megjelenése hetében toppolta is az Oricon listát. Ez a dal a csapat szokásos, éves ballagási dala, amit természetesen a japán iskolai tanévek végére időzítettek, hogy mindenki, aki most hagyja el az oktatási rendszer sok szintjének valamelyikét, kellően elérzékenyülhessen rajta és esetleg meg is vegye emlékként. A négyféle kiadáson természetesen másféle dalok is megtalálhatóak, de mi most nézzük a címadó számot, melynek sajnos csak a rövid verzióját tudom beágyazni.

A dal centere Watanabe Mayu (18) lett és egy Niigata prefektúrai középiskolában forgatták a klipet. A sztori egyébként most sem hollywoodi: egy csapat iskoláslány, köztük egy, aki a 2011-es Touhoku katasztrófa helyéről költözött át hozzájuk. Csakhogy a helyi lányok meg 2004-ben és 2007-ben élték át a Chuuetsu földrengést. Megnéztem a PV 64 perces (!!) változatát, és azon kívül, hogy szomorú dolgokat mondanak el a földrengésekről, csupa béna videotechnikát és önfényezést láthatunk, hogy ők énekeltek ám Fukushima károsultjainak. Nagyjából 50 perc nyűglődés után meghallgathatjuk a lapos kis számot. Érdekesség, hogy a leminősített, haját vesztett Minegishi Minami (20) is szerepel benne. És a fürdőruhás jelenet is elmaradhatatlan, a nagyon enyhe és kevés leszbikus utalás mellett. Ne aggódjatok, a fenti 40 mp-es rövid verzió is bőven elég ebből…

A So long! első heti eladása 1 millió példány fölé esett. Ez a szám messze meghaladja az átlagos előadókét. Még mindig rejtély, hogyan csinálják…

Shinoda Mariko (26, bár éppen holnap lesz 27) pedig megnyitott Shinjukuban az első boltját saját ruhamárkájának, a ricori-nak (ez a Mariko “riko”-jából és a spanyol “aranyos” szóból, vagyis a “rico”-ból van összerakva…). Jobb is, ha több lábon áll, mert szerintem kicsit idős már az AKB48-hez…

Takahashi Minami (21) szóló debütálását, a Jane Doe-t április 3-ra várjuk.

SKE48-front:

Az SKE48 január 30-án megjelent Choco no Dorei című single-je egy hét alatt 539.000 példányban kelt el, és felkerült az Oricon lista tetejére.

NMB48-front:

Február 27-én megjelent a csapat első albuma, amit Teppen Tottande!-nek neveztek el. A különböző kiadások 15-16 dalt tartalmaznak, köztük a Virginity-t, a Kitagawa Kenjit, és a Junjo U-19-t.
Itt pedig belekukkanthattok egy rövid verzióba, a 12gatsu31nichi című dalukból, ami kissé érzelmes, de nem is rossz.  A csapat nem is titkolja, hogy minden szíve-vágya, hogy idén bekerülhessenek az év végén megrendezett Kouhaku Uta Gassenbe, de az mégis csak egy színvonalas gála…
Végül pedig azt is bejelentették, hogy Március 4-től egy hónapig turnézni fognak Japánban, aminek keretein belül összesen 8 helyszínen lépnek majd fel.

És itt sem lehet teljes az öröm, hiszen egy tag, Fukumoto Aina (19) bejelentette távozási szándékát. Az oka nem a tanulmányai előbbre helyezése, hanem az, hogy tévés celeb szeretne lenni, és ez egyedül jobban fog menni. Idolból talent. Várjuk~

Forrás: tokyohive, aramatheydidn’t

3 thoughts on “AKB News – 2013. február

  1. Személy szerint kifejezetten szeretem Tomochin dalait.Szerintem részben már fel is építették az új imázsát.Szóval meg fog állni a saját lábán.
    Kasai szólója tényleg nem túl kiemelkedő.Háttérzenének elmegy.Kashiwagi kisasszony albuma már jobban sikeredett.Nem váltotta meg a jpopot,de kellemes hallgatnivaló.
    A So Long!…mit mondjak róla…Infantilis pillanataimban elhallgatom,de az új AKB48 dalok közül inkább a Ruby fogott meg.Ilyesmit még szívesen hallgatnék tőlük!

    • Én nem vagyok oda a zenéjükért, és szerintem szólóban sem nagyon érnek annyit, hogy talpon maradjanak egyenként. De ha választanom kéne, akkor a csapatdalok közül az UZA nem volt rossz, szólóban meg Watanabe Mayutól tetszett a Hikaru Monotachi, mert valami különlegességet véltem felfedezni benne. Nem jó, ha csak azért szállnak ki, hogy egy teljesen tucatdalt énekeljenek, mert úgy nem lesz több rajongójuk.

      • Ez a Mayu dal valahogy kimaradt nálam,de meghallgattam(illetve megnéztem a hozzá készült videót).Amolyan szintetikus electro pop,ami amúgy is a gyengém(Perfume,Mizca,capsule…etc).Tetszetős szerzemény!Köszönet,hogy felhívtad rá a figyelmemet!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s