2012 top karácsonyi dalai

Sziasztok!

A CDTV (hosszabban: Countdown TV) egy a sok reguláris szilveszter éjszakai tévéműsor közül. Ugyanúgy zenés, mint a Kouhaku vagy a Johnny’s Countdown, de időrendben nagyjából ezek után sugározzák. Többek között azért is, hogy a fellépők átérjenek egyik helyszínről a másikra. Idén a SMAP vezette – immár mindhárom említett műsor a Johnny’s Entertainment befolyása alatt áll. De most nem ez a lényeg. Nem tudom, ti hogy vagytok a karácsonnyal, de nekem valahogy hasonló kategória a valentin nappal (ezért írom őket kisbetűvel). Jelenségként viszont nem lehet elmenni mellette, és bár attól visszatartottam magam, hogy a japánok karácsonyi szokásairól írjak, a kedvenc karácsonyi zenéiket összegyűjtő toplistát nem hagyhattam ki.

Ahogy a kis figurák közül a kék nerd elmondja, ez a “karácsonyi dalok, amiket idén hallani szeretnék” lista.
20. Inagaki Junichi – Christmas Carol no Koro ni wa (1992)
A még mindig aktív, mára 59 éves Inagaki úr dala velem egy idős. Egyébként két évvel korábban is bepróbálkozott egy ilyen dallal (Merii Kurisumasu ga Ienai), amit ’91-ben újra megjelentetett, és utána jött csak ez a még ma is népszerű dal, a “A karácsonyi ének idején”.
19. Takeuchi Mariya – Suteki na Holiday (2001)
Az évszám ne tévesszen meg senkit, ez a dal csak úgy nyomja a képedbe a nyolcvanas évek gondtalanságát. Happy happy holiday~ Ez nem is meglepő. hiszen a ma 57 éves hölgy akkoriban kezdte a karrierjét. Ez a dal Japánban kultikus az ünnepek idejét, ez volt a KFC fő reklámzenéje a szezonban, annak idején.
18. DREAMS COME TRUE – WINTER SONG (1994)
A csengőszó úgy tűnik, elmaradhatatlan. Egyébként ez a dal, végig angol nyelvű. A szám inkább szerelmes, mint karácsonyi. Engem szövegileg az “All I Want for Christmas is You” című klasszikusra emlékeztet. A duó nem mai darab, már 1988 óta zenélnek.
17. Sexy Zone – Sexy Summer ni Yuki ga Furu (2012)
Éles váltás, a nosztalgikus számok után most egy friss, 2011-ben debütált Johnny’s-os fiúbanda, a Sexy Zone (akik nem olyan szexik, lévén 17.18 évesek, de 13-14-nek néznek ki) téli dala következik. Ha nem értitek, hogy kerül a Summer egy karácsonyi dal címébe, röviden úgy, hogy a nyári élményekre most ráhullott a hó. Szexi huszár Mikulásoknak öltözve adják elő.
16. KinKi Kids – Cinderella Christmas (1998)
Újabb Johnny’s-os versenyző, méghozzá a KinKi Kids, akik ahhoz képest, hogy nem kedvelem őket kifejezetten, elég sokat szerepelnek a blogon. Ez a dal még kicsi-Johnny’s korukból van, lapos is egy picit.
15. GReeeeN – Yuki no Ne (2012)
Mi az, hogy a 15.? Én ezt naponta meghallgatom, mondjuk villamoson ülve, és ha nincs hó, akkor is, szinte látom magam előtt. Ennél tökéletesebb téli szám nincs is. Na jó, nem vidám, és nincs benne karácsonyi giccs, de… Oké, mivel ez egy karácsonyi lista, megértem, hogy egyeseknek hiányzik belőle a Télapó. A dalról itt beszéltünk.
14. BoA – Meri Kuri (2004)
A rövidítés, amiből a dal címe áll, a Boldog Karácsonyt! japánul. A dal semmilyen, nyávogós ballada. A klip viszont minden kétséget kizáróan giccses: gyertyák a padsorok szélén, fa kereszt elöl, aztán tó és erdő. Mint egy természetes kis kápolna. De még mindig nézhetőbb, mint hallgathatóbb.
13. EXILE – LAST CHRISTMAS (2008)
Csalók, ez nem is az ő számuk, csak japánosították a szöveget. Eredetileg a Wham!  nevű brit popduó énekli, és mindenki ismeri. Nem is illik az Exile imidzséhez. Szóval inkább hallgassuk az eredetit!
12. Kuwata Keisuke – Shiroi Koibitotachi (2001)
Különösebben semmilyen érzést nem vált ki belőlem. Nem rossz, nem is jó. Csak egy átlagos szám. A műhavas klipjétől eltekintve nagyon a hangulata sem télies. De Kuwata-san is 56 éves már, úgyhogy érthető, ha nem az én ízlésemnek megfelelő dalokat énekel. Őt nem szólóban, inkább a Southern All-Stars-zal kedvelem.
11. AI – Happiness (2011)
Ezt az orrkarikás hölgyet nagyra tartják R&B berkekben, még egy Janet Jackson klipben is feltűnt pár másodpercre. De láthattuk harmadikként Amuro Namie és Tsuchiya Anna mellett a Wonder Woman című számban is. Szóval a Happiness című száma nem is olyan rossz, csak én nem bírom ezt a stílust. A Suzanne nevű tévés személyiség Guam szigeten tartott esküvőjén is ez a dal hangzott el, az előadó szájából most decemberben. És ez a Coca Cola reklámdala is. Ehhez igazodik a klip, ahol AI kamiont vezet és üres kólás üveget lóbál.
10. Mariah Carey – Koibitotachi no Christmas (1994)
Bizony, nem csak japán előadók kerültek a listára. Mariah Carey debütáló dala, amit mi All I Want for Christmas is You néven ismerünk, máig az egyik legnépszerűbb a szigetországban. Még egy film zenéjeként is felhasználták.
09. Momoiro Clover Z – Santa-san (2011)
Ez a nyomor rejtélyes módon ilyen magasra jutott. Idétlen ruhák, idióta refrén, erre igazán kár pazarolni a szavakat. Nem bírom nézni ezt az indokolatlan vigyorgást. Vannak pillanatok, amikor egészen vágyom az AKB48-re.
08. Matsutoya Yumi – Koibito ga Santa Claus (1980)
Eddig ez a legretróbb szám. Egészen hasonlatos a régi magyar Ki mit tud?-ok szintjéhez. Bár egy cseppnyi értelmét szem látom annak, hogy “A szerelmem a Mikulás”. Aki valami célját érzi a dal szövegének, legyen szíves, írja meg. Biztosan nem jelentheti azt, aminek tűnik… vagy igen? Egyébként a FLOWER nevű mérsékelten sikeres lánybanda feldolgozta.
07. KAT-TUN – White X’mas (2008)
Ez az egyik legcsodálatosabb téli dal. Szomorú, szerelmes, szenvedős. Értékes dal, mert még Jin is benne van. Hallgatását javaslom az utcára, mondjuk sötétedés után, valami lámpaoszlop környékén, enyhe hóesésben. Ha érted a szövegét, és beleéled magad, biztosan könnyezel majd rajta.
06. AKB48 – Totteoki Christmas (2012)
Milyen nyamvadt lista lenne ez AKB48 nélkül? Betoppantak a KAT-TUN elé a 6. helyre ezzel az idei számmal. A helyszín egy karácsonyi vásár, ahol a lányok málnának öltözve énekelnek – de majd úgyis felfáznak. A szám a decemberi Eien Pressure lemezen jelent meg (amiről még nem tudtok, mert a decemberi AKB48 news még hátra van), de nem valami nagy dobás, az eddigi lista-helyezettek sokkal jobbak voltak, nem tudom, miért kellett ezt ilyen magasra helyezni. Ja de, tudom: kenőpénz, khm…
05. Yamashita Tatsuro – Christmas Eve (1983)
Most hallok erről először, de a klip alapján már akkor jobb vonataik voltak, mint nekünk. A szám elég átlagos, olyan bevásárlóközpontba való, főleg mert annyit “Silent Night, Holy Night”-ozik. Feledhető egy alkotás, de úgy tűnik, Japánban eléggé szeretik. Jobban, mint az AKB48-et.
04. Kis-My-Ft2 – Winter Lover (2012)
Szintén egy idei dal, egy kicsi (de már 20 éves tagokkal büszkélkedő) Johnny’s-os együttes. Vannak jobb számaik is. Úgy tűnik, a karácsonyi témában mindenki laposat alkot egy kicsit. Átlagos dal, szóval ha valaki szereti az együttest, akkor ez a szám is tetszeni fog neki. A refrén nem is olyan rossz. “Téli szerető”…
03. B’z – Itsuka no Merry Christmas (1992)
Szintén egy 20 éves dal, méghozzá a ma is oly’ népszerű rockegyüttes, a B’z albumáról. Van valami melankolikus a dallamában. De amúgy ez sem nyűgöz le engem túlságosan. Hallgatható, de hogy dobogós legyen? Biztosak ők ebben?
02. Arashi – WISH (2005)
Nem kifejezetten karácsonyi dal, de megértem, miért szeretik annyian. Hangulatos, vidám, szerelmes szám. egyébként ez volt a Hana Yori Dango első szériájának openingje, szóval akik a sorozatot szeretik, azoknak biztosan folyton a fejében cseng a Wish is. Büszke vagyok a fiúkra, hogy ilyen magas helyezést kaptak, de én inkább a Dear Snow című számukat tettem volna be, hiszen az legalább téli.
01. L’Arc~en~Ciel – Hurry Xmas (2007)
Hyde zenekara (a Fullmetal Alchemist zenéjén kívül) itt alkottak a legnagyobbat. A zene is jó, és valahogy a rockerek is jól mutatnak a mikulások között. Vagy csak Hyde ilyen elbűvölő (ha figyelmen kívül hagyom a haját). Ezt a dalt annyira szeretik a japánok, hogy más novembertől hallani mindenfelé a városokban. Sok üzlet berakja a zenetárába, és az ismétlésével árasztja a szeretetet a vásárlók felé. Szóval hallgassátok ti is – majd jövőre, mert már vége a szezonnak!

Ti ismertek még japán karácsonyi dalokat? Engem meglepett, hogy ilyen sok van. Valahogy nem ez a legjellemzőbb poptéma náluk.

Forrás: a videó aramatheydidn’t, de a java saját szerzemény

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s