Iskolai erőszak – Már Japánban is?

Sziasztok!

A mai cikk nem zenéről vagy filmről szól, és még csak nem is szerepel benne semmilyen híresség. Számomra meglepő volt, úgyhogy inkább érdekességnek szánom. Bár igazából nem tudom, min lepődök meg, amikor rendszeresen nézek híradót, és ott történnek ennél még rosszabbak is. Na, ha már így felcsigáztam mindenkit, akkor elárulom, hogy ismét valami rendőrségi ügyről lesz szó!

2012. október 15-én az Aichi prefektúrabeli rendőrök őrizetbe vettek egy 14 éves fiút. A nevét nem közölték, mert még kiskorú. Annyira, hogy még csak alsóközépiskolába jár. Járt, egészen addig, amíg egy hosszú és unalmas iskolai napon, október elsején, délután fél 1-kor, tanóra alatt a 30 éves tanárnő többször is felszólította a fiút, hogy ne olvasson mangát, hanem figyeljen inkább. Most jön a horror: a fiú nem fejezte be! A tanárnő nyilván sértettnek érezte magát, látva, hogy tanári szava és tekintélye mit sem ér, ezért élve csekély kis megmaradt jogaival, elkobozta a fiútól a mangát. Ez szinte logikusan vonta maga után a történéseket, amiket sok helyen meg lehetett volna akadályozni, vagy megelőzni. Például a tanárnőnek nem kellett volna gondatlanul az asztalon felejtenie egy golyóstollat. Ugyanis a fiú kicsit bepöccent a kedvenc képregényétől való elválástól, azt üvöltötte, hogy “Add vissza!”, majd felkapta a tollat a pedagógus asztaláról és tíznél is többször vállonszúrta vele. Mintha megkéselte volna a vállát, csak éppen golyóstoll volt kéznél, amivel valószínűleg még sebet sem tudott ejteni. A tanárnő sérülései (szerintem maximum véraláfutások) egy hét alatt gyógyultak be. A fiú a letartóztatása után bocsánatot kért.

Sajnos a történetből nem tudhattuk meg, melyik az a manga, ami annyira jó, hogy erőszakkal kell védelmeznünk a saját példányunkat. Hátha a tanárnő is csak el akarta olvasni…

Nesze neked iskolai erőszak, meg tanárverés.

Forrás: aramatheydidn’t

2 thoughts on “Iskolai erőszak – Már Japánban is?

    • Hát, valószínűleg kezd meglazulni a japán rendszer. Meg ekkora globalizációval a japán tinik is tudják, hogy máshol mennyivel linkebbek az emberek, és úgy is meg lehet élni, nem csak a halálprecíz életmóddal. Biztos régóta forrong már ez a fiú, és ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.

      Ha nem így van, akkor viszont orvoshoz kéne vinni, mert megbukott indulatkezelésből.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s