Baby Boom – 2012. október

Sziasztok!

Az e havi babahírek igencsak kevés olvasnivalót nyújtanak majd, hiszen mindössze egy gyerek született. A szeptemberi 6-hoz (vagy 7-hez, mert Jin babája akár kettőt is érhet) képest ez elég nagy visszaesés. Nem volt valami népszerű hónap ez az október. Így az egyetlen gyermekkel az is egyértelmű, hogy ezt a hónapot a kisfiúk nyerték, és mivel egy születésből nehéz valami kategóriát, vagy címkét alkotni, az október lesz a Hasegawa-hónap!

Akinek kisbabája született:

A hónap egyetlen sztárbabája Hasegawa Rie (38) kisfia. A mama nem összetévesztendő a már régóta listázott, és novemberre kiírt Hasegawa Junnal. A baba október 29-én jött világra. És akár a babákból, most az adatokból is fogytán vagyunk, hiszen semmi mást nem közöltek róla. Az ügynökségtől megtudhattuk: „Miközben a szívét átjárja a szülés öröme, Hasegawa olyan keményen szándékozik tovább dolgozni, mint eddig. Kérjük, kövessék kedves figyelmükkel a családja boldogságát.”
A büszke apuka Kusumoto Shujiro lehet, Hasegawa Rie férje, egy kávézó menedzsere. Idén június 3-án házasodtak csak össze (akkor már 5 hónapos terhes volt), de azért elugrottak Portlandbe (Oregon, USA) is, megünnepelni a nászt.
Summa: Hasegawa Rie modell és tévés személyiség. Valószínűleg ezért halasztotta ilyen későre a gyerekszülést és ebből kifolyólag a házasságot. Ez is olyan biztonsági eset volt, ahol megvárjuk, hogy terhes legyen a nő és csak utána vesszük feleségül. Nincs mit mondani róluk. Kevés az adat, kevés a hír. Annyi huncutságot lehet csak találni, hogy a házaspár még 2010-ben ismerkedett meg, amikor Hasegawa még a színész Kanda Masaki (64!!!) oldalán álldogált. Nem lett volna kevesebb a blog akkor sem, ha kimarad az aktuális Baby Boom, nem igaz?

Akik még váratnak magukra (vagyis állapotosak):
Kumada Yoko (30) bikinis modell októberre –> késik
Hasegawa Jun (26) modell novemberre
Uchida Kyoko (36) bemondónő decemberre
Takeshita Rena (31) modell decemberre
Koyuki (35) extra híres színésznő januárra
Tanisaki „Bambi” Tomomi (29) ex-SDN48-tag januárra
Miyauchi Reina (34) MAX együttes tagja januárra
Ishida Hélène (30) NTV bemondó februárra
Ichii Sayaka (28) ex-Morning Musume-tag tavaszra
Tsuji Nozomi (25) ex-Morning Musume-tag tavaszra
Honjo Manami (37) színésznő márciusra
Yamada Takayuki (29) színész (felesége) márciusra

Forrás: tokyohive, wikipedia

2 thoughts on “Baby Boom – 2012. október

  1. Azt gondoltam szaporább lesz ez a hónap is:)
    Olyan rossz hogy mostanság később van család vagy egyáltalán nincs.

  2. Igen, szokatlanul kevés a baba. De talán majd a Love Mode is elkészül ma vagy holnap, és az
    kicsit bővebb lesz.

    Szerintem ha későn szülnek, az csak azért rossz, mert öregek lesznek, mire felnő a gyerekük. Nem tudnak vele rendesen játszani, és nehezebben fogják érteni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s