Visszaüt az Akihabara-múlt

Sziasztok!

Megint csak zenéről lesz szó, de nem annyira hosszadalmasan, hiszen az együttest már bemutattam, és most éppen legutóbbi számukról írok majd. Az együttes a Perfume nevű lánytrió, az electro-pop szinte egyetlen befutott képviselője. Ha követitek a blogot, akkor már biztosan olvastátok a róluk szóló kétrészes cikket, amelyben a Sweet donuts nevű elhamvadásból újjászülető lányok karrierjét taglaltam. Ha kifelejtettétek, vagy átsiklottatok felette, akkor legalább kukkantsatok bele, hogy kikről is beszélünk: 1, 2.

Nos, új klipjük, a FAKE IT szeptember 12-én (röpke két hete – igen, ennyivel vagyok elcsúszva) jelent meg, nem is önmagában, hanem egy egész best albumon, melynek címe egyik legjobb daluk után LOVE THE WORLD lett (nem nálam ragadt be a Caps Lock, hanem a címek lettek így stilizálva). A lemezen olyan dalok szerepelnek, mint a Polyrhythm, a címadó dal, a Chocolate Disco, a Night Flight, a Laser Beam és a Dream Fighter. Elmúlt egy-két évben születő dalaikból, amik a legjobbak, kevés került a CD-re, minden bizonnyal azért, mert azok még vagy elérhetőek, vagy sokan megvették, és inkább a régiekből van hiány. Szóval ne is best albumnak nevezzük ezt, inkább gyűjtemény albumnak. Azt pedig még nem említettem, hogy a GAME című szám is jelen van a korongon, amit már pár szóval jellemeztem a bemutatásuk idején. Ez a szám az az igazi electronikus, amit épeszű ember nem hallgat, csak a digitális világ által teljesen beszippantott emberek.

Ezt csak azért tűztem ide, mert attól tartok, a FAKE IT is erre hajaz. Nem olyan rossz, de sok helye inkább ricsaj, mint zene.

Az első képről csak nekem jut eszembe a Nemzeti Színház előtti kert? Na igen, itt a ricsaj, amiről beszéltem. Szerintem baromi idegesítő, és képpel együtt epilepsziásoktól kifejezetten távol tartanám. Amikor énekelni kezdenek, az elég jó, a dallam valami egyszerű, szláv népdalokra emlékeztető szomorkásan vidám hangulatot teremt az elején. A klipnek története nincs. Lépkednek a színház kertjében a világító köveken, vagy egy szerintem Akihabarában kitett fémszerkezeten örömködnek, körülöttük meg tombolnak a férfiak. A ruhájuk aranyos, de volt már jobb is.
Mindenesetre örülök, hogy a klip ennyire jelentéktelen, mert így nem kell kétszer is végignéznem/hallgatnom, hogy mindent leírjak róla.
A klip ennyi, nem több, még a végén sincs semmi csattanó.

Vagyis a számot ismerni ajánlatos, de szeretni szerintem lehetetlen. Remélem, ez csak egy ilyen kis mélyrepülés a csapatnál, mielőtt ismét valami remekkel rukkolna elő.

Forrás: tokyohive, jpopasia, youtube

2 thoughts on “Visszaüt az Akihabara-múlt

  1. Megint kötözködnöm kell: A Fake it nem új szám, a Nee “B oldalán” jelent meg, csak nem volt akkor pv hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s