14 éves lábak

Sziasztok!

A japán idolok (főleg AKB-család) körében a Twitter mellett a másik népszerű közösségi oldal a Google+. Ide mindenféle érdekes és kevésbé érdekes dolgot pakolnak ki magukról és kedves ismerőseikről, barátaikról, társaikról. Az aktuális eset egy volt tagról és annak lábáról szól…

Van egy olyan csapat az AKB family-n belül, hogy HKT48 (ugye? ott az az árulkodó szám!), a 48-széria tagja, Fukuoka székhellyel.  Egy éve tartottak rá meghallgatást 11 és 22 év közötti lányoknak – ez elég nagy korintervallum. Fun fact: nevüket Fukuoka Hakata kerületéről kapta – HaKaTa; az AKB pedig Tokió Akihabara kerületéről lett elnevezve – AKihaBara;  a másik ilyen csapat, az NMB48 Osaka Namba körzete után keresztelődött – NaMBa.
Tavaly ősszel debütáltak a neten és postán jelentkezők közül a legmegfelelőbbek.

A tagok AKB berkekben csak úgy jönnek-mennek. Így került a HKT48-ba a volt AKB48 tag, Sashihara Rino (指原 莉乃) (19)  is, aki nemrég, májusban debütált szólóban a Soredemo Suki da yo című számmal, ami még mindig toplistás (hogy lehet ez?). Sasshi úgy került a HKT48-ba, hogy lefokozták. Producer-san így büntette meg, amiért szegény lánynak állítólag fiúja van. Na jó, igazából azért, mert meztelen képeket küldött magáról a fiúnak – Sasshi csak az utóbbit tagadta.

                                 

Tehát most ilyen büntiként használják a HKT48-at. Bár tény, hogy az AKB48-hoz képest hatalmas visszaesés.  Azért néha a HKT48 is kidob valamit, amit megvesznek az emberek. Például az év eleji Heavy Rotation még mindig kísért.
Most azonban nem a botrányhősnőről lesz szó, csak Matsuoka Natsuki (松岡 菜摘) (15) (balra), jelenlegi tagról, és Moriyasu Madoka (森保 まどか) (14) (jobbra), ex-tagról. Nem, nem járnak. Natsumi egész egyszerűen Madoka lábát tette ki a Google+-ra. Vagyis egy képet azokról a csupasz lábakról.


Azt írta mellé:
„Mindenki, kérlek, ébredjetek ezen az álmos reggelen Madoka kisasszony gyönyörű lábaival”
„Ööö… túl szexi volt ez reggelre? Haha. De nincsenek nagyon szép lábai?” – ez már feszegeti a gyerekpornó határait: egy 14 éves lány meztelen lábai és a szexi szó egy postban…
A rajongók megdöbbentek:
„’Reggelt! Csodálatos! Ez túl szexi, lol lol lol”
„Ez rögtön felébresztett (haha)”
„Ember, elcsábultam ezektől a gyönyörű lábaktól.” – szóltak a pedomacik…

Talán nem így kéne népszerűsödni…

Forrás: tokyohive, wikipedia, youtube, aramatheydidnt,

2 thoughts on “14 éves lábak

  1. Visszajelzés: AKB48 puszik | Wild at Heart – ワイルド アット ハート

  2. Visszajelzés: Évzáró | Wild at Heart – ワイルド アット ハート

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s