Taira no Kiyomori (1. rész)

Sziasztok!

A Taira no Kiyomori egy 2012-es japán televíziós sorozat, az NHK 51. taiga doramája.

A fenti mondat egy laikus számára igencsak sok bizonytalan információt tartalmaz. Elemezzük ezt a problémát egy kérdezz-felelekkel!

File:Yoshitoshi The Fever.jpg

Q: Mi az a Taira no Kiyomori?
A: Nem “mi”, hanem “ki”. Taira no Kiyomori 1118-1181-ig élt, tehát nem mostanában. Ő hozta létre az első szamuráj-vezetés alatt álló kormányt Japánban. Az apja, Taira no Tadamori 1153-ban halt meg (ekkor Kiyomori 35 éves felelősségteljes férfi volt már), és ő vehette át a Taira klán vezetését. 1156-ban ő, és Minamoto no Yoshitomo elnyomtak egy lázadást, aminek következtében a Taira klán lett a legmenőbb egész Kiotóban. Ekkor a korábbi szövetségesből rivális lett, és egymás ellen fordultak. Na, most jön a romantika: Kiyomori megölte Yoshitomót, de könyörületesen életben hagyta néhány fiát (Yoritomo,
Noriyori, Yoshitsune), akik később a Taira klán vesztét okozták.
1171-ben Kiyomori (aki ekkor már vén róka, 53 éves), szervezett egy házasságot lánya, Taira no Tokuko és Takakura császár között. 1178-ban már meg is született az
örökös, Tokihito herceg, akinek apja – kényszer hatására – 1180-ban át is adta a trónt (figyelem, a kisfiú ekkor 2 éves volt), és az uralkodott tovább Antoku császár néven.
A Tairák hatalmát és gazdagságát megirigyelve Mochihito herceg, Takakura császár öccse felszólította a volt rivális Minamoto klánt, hogy fogjanak bele a Genpei háborúba az
1180-as években. Kiyomori rögtön egy évre rá betegségben el is hunyt, és fia, Munemori vezette át a klánt a bukáson, miközben a Minamotók 1185-re átvették a hatalmat.
Kiyomori halálakor a láztól szörnyű képeket látott, ahol megjelent előtte pokol és áldozatainak szelleme. A legendák szerint ekkor olyan forró volt a teste, hogy aki a közelébe ment, elevenen elégett. A holttestet is csak órákkal később tudták elmozdítani, miután kihűlt.
Ahol utánanézhetsz:
– ő a Kamakura időszakból származó Heike no Monogatari főszereplője.
– megjelenik a Warriors Orichi 2 és a Dynasty Warriors Strikeforce videójátékokban
– és természetesen szerepel a róla elnevezett, és már taiga doramákban

Q: Mi az az NHK?
A: Nippon Housou Kyoukai, vagyis Japán Műsorszóró Vállalat.Olyasmi, mint nálunk az m1. Ők rendezik az éves decemberi Kouhaku Uta Gassent, ahol fellép minden valamire való japán zenei előadó. Az ő műsorukon volt látható az amerikai “Doctor Who”, a Kyou Kara Maou! anime, a Csillagok háborúja és az éves taiga doramák.

Q: Mi az a “taiga dorama”?
A: Ez az NHK éves, egész évben zajló, történelmi ihletésű, fiktív televíziós sorozata. A hagyomány 1963-ban kezdődött a még fekete-fehér Hana no Shougai című darabbal, és az akkor kedvelt színészeket és tévés munkatársakat vonultatta fel a stáblistáján. A részek 45 percesek voltak és minden vasárnap este 8-kor vetítették (szombati délután 1 órai ismétléssel).
– Az 1964-es széria, az Akou Roushi már minden idők legnézettebb taiga doramája lett.
– A Ten to Chi to című 1969-es sorozattól kezdve pedig már színesben láthatóak.
1981-ben női szemszögű sorozatot vetítettek, az Onna Taikoukit.
– Az 1984-es Sanga Moyu máig az egyetlen II. Világháborús taiga, ehhez kapcsolódóan pedig az 1986-os Inochi az egyetlen háború utáni darab.
– Az 1989-es év (rendszerváltás – nálunk, Japánban pedig uralkodóváltás) nevezetessé vált, mert ekkor indult legkorábban a taiga dorama, a Kasuga no Tsubone, január 1-én.
1993-ban elindult egy három részes sorozat-sorozat (Ryuukyuu no Kaze, Homura Tatsu, Hana no Ran), aminek első része fél évig (’93 július) tartott, a következő 3/4 évig (’94 március), a harmadik rész pedig megint 3/4 évig (’94 december) tartott, összeborzolva az NHK jól fésült taiga menetrendjét.
2000-ben megérkezett a tecnika, ekkor vetítették az Aoi ~Tokugawa Sandai~ doramát, ami az első HD vetítés volt a maga nemében.
A taigákban mindig aktuális nagy színészek játszanak. Néhány a maiak közül: Watanabe Ken (1987, 1993), Takizawa Hideaki (2005), Nakama Yukie (2006), Gackt (2007).

A cikk második részében pedig részletesebben megismerkedhetünk a az aktuális taigával, a Taira no Kiyomorival.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s