A PASSPO☆ nevű borzalom

Sziasztok!

Volt szó eddig énekes(ek) botrányáról, színésznő reklámjáról, de együttest most mutatok be először. Szeretnék fejlődni ezzel a bloggal. Fejlődni pedig csak lentről felfelé lehet, ezért első bemutatásra az egyik legmélyebb pontját választottam a japán popzenének: A PASSPO☆ lányegyüttest. (Tulajdonképpen azért választottam őket, mert már egy ideje bökik a csőröm, most volt róluk hír, és félő, hogy hamarosan megint(!) ott lesznek az Oriconon…-.-“)

A PASSPO☆ a passupo-to, passport, vagyis útlevél rövidítése. A lányok többnyire valami reptérrel kapcsolatos helyszínen, ruhában jelennek meg. Végül is, Japánban csak itt kell használnod az útleveled… a természetes határok miatt. Szóval ezek a légiutaskísérőnek öltözött kislányok (miért is lepődöm meg, miután már postáskisasszonyosat is láttam…) – kb annyi idősek, mint én, táncolnak, és énekelnek, közel 4 percen keresztül minden klipben.

Tekintsünk bele a karrierjükbe:

A Platinum Passport kiadó révén az Avex Group sztárgyűjtőhöz tartoznak (nem értem…) 2009 óta, amikor munkálkodni kezdtek a popszakmában. Akkor még 10 taggal nyomták. Név szerint:
Negishi Ai
Fujimoto Yukimi
Natsumi Iwamura
Masui Mio
Okunaka Makoto
Mori Shiori
Maita Sako
Anzai Naomi
Tamai Anna
Kaho Sakuma – Neki volt esze, 2011. decemberében elhagyta a bandát, így mára csak 9-en maradtak.
A tagok születési ideje amúgy 1991.07.29.-1995.01.31. között mozog.

Csip-csup indie lemezekkel kezdték, ebből ki is adtak még 2010-ben 6 kislemezt és 1 albumot:
[2010.03.31] “Let It Go!!” (Engedd el!!)
[2010.07.14] “Hallelujah” (Halleluja)
[2010.10.20] “GPP” (ne várjatok tőle túl sokat, a GPP a Girls’ Pajama Party rövidítése. Néha megszakítják a színes pizsamákban való ugrálást, és felöltik az elmaradhatatlan stewardess-ruhát. Ilyenkor viccesen hangzik a vissza-visszatérő mondat: Everybody Dynamite! Ezért Európában és Amerikában tuti nem engednék őket repülőre XD)
[2010.10.20] “Go On a Highway” (Menni a főúton)
[2010.10.20] “Pretty Lie” (Csinos hazugság)
[2010.12.19] “Departure” (Indulás)
[2010.12.08] Take☆Off (Vedd*le)

Aztán beindult a karrier a jelentősebb dalokkal, én is ekkor hallottam róluk először.
[2011.05.04] “Shoujo Hikou” (~lányka repülés) (nagyon energikus dal… a videó csak egy fellépés, de érdemes megnézni, az elején még bőröndöket is huzigálnak. Bennem ismét felmerült egy kérdés: hogy a vacakba ért el ez a nyomor #1 helyezést az Oriconon? Édes istenem. Megérdemelte a repülőjük azt a zuhanást. Lásd lejjebb.)
[2011.08.24] “Vivi Natsu” (~Vivi nyár) (nézzétek meg, sportgimnasztikának is elmenne, amit összeugrálnak. Amúgy a refrén dallama nem is rossz. biztos lopták valahonnan. Csak nem emlékszem, honnan. “Vivi summer rock” Mi a csuda az a vivi?)
[2011.12.07] “Kiss=Suki” (~Csók egyenlő szeretet) (Jessz! Végre a helyükre kerültek! Ez az első klip, amit látok, és egy reptéren vannak benne. Ezzel most megelégszem, és nem kötök bele másba.)
[2012.03.07] “Kimi wa Boku wo Suki ni naru” (~Te majd megszeretsz engem) (Már megint elvesztették a repteret, maradt a tető. Csíkos ruha színes szépségkirálynő-szalaggal… érdekes. Azonban a klip legröhejesebb pillanata a refrén táncában előforduló gyakori mozdulat. Hogyan utánozd? Formálj a jobb kezed ujjaival kis kört, mintha felmutatnád és azt mondanád: oké, majd kezd el rázni. Wow!)

Ide tartozik, hogy a Shoujo Hikou első lett az Oriconon, 2011. május 16-án. (hogyan??) Ez a remekmű pedig 11 különböző borítót érdemelt meg, tehát A-tól K-ig voltak editionök, hogy mindenki egyedül és csapatban is díszeleghessen a borítón. És most jön nekem az elégtétel: a kislemez elnyerte a legnagyobb zuhanú címet, ugyanis egy héttel később az elsőről a 102. helyre esett vissza. Biztos mindenki, aki megvette, szólt az ismerőseinek, nehogy megvegyék, mert nem jó.

Emellett kiadtak 3 DVD-t (de mire?):
[2010.05.03] Passpo☆Stage “Sakura Iro” (Passpo*színpad – Cseresznyevirág szín) – ebben a számban egy iskolai ballagásos sakurás szerelmi történetet ismerhetünk meg rejtve, és az iskolai jelenetek között a stewardess uniformos lányokat nézve. Hogy jön ide a stewardess?
[2010.08.25] Attention Please☆ DVD-Complete Box (Figyelmet kérünk* DVD-Teljes doboz)
[2011.08.26] Attention Please☆ Director’s Cut Edition (Figyelmet kérünk*Rendezői változat)

Sőt, fotóalbumuk, és két visual könyvük is megjelent. (de ezeket már csak azért sem másolom be…)

*kihúztam vastagon, ami olyan repülősen hangzik. Nem lett valami sok. De az uniformis mindenütt ott van.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s